STOPP BLANKA | közösségi média

Német kéttannyelvű általános iskolai tanulmányai után 2018 és 2024 között az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulója volt, ahol bár nem emelt óraszámban, de továbbra is magas szinten tanult németül. 2023-ban részt vett a Jugend debattiert német nyelvű vitaversenyen, ahol az országos döntőben második helyezést ért el, ezzel egyike volt a két magyar versenyzőnek, akik az országot képviselhették az első alkalommal megrendezésre kerülő Europafinalen Berlinben. Emellett 2024-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) is kipróbálta magát, ahol szintén országos döntőbe jutott.
Jelenleg a Wirtschaftsuniversität Wien (WU) hallgatója közgazdaságtan és társadalomtudományok szakon, később pedig a nemzetközi szférában szeretne elhelyezkedni.

A projektbe való belépése legelejétől szívesen fektet bele időt és energiát. A tényleges versenyzése óta rendszeresen tart workshopokat különböző iskolákban, amiket minden alkalommal nagyon élvez. Továbbá segít a különböző JDI-s rendezvények lebonyolításában, illetve kezeli az egyesület social media felületeit.

Fontosnak tartja a vitakultúra megismerését, mert rengeteget tud adni az embernek mind tárgyi tudás, mind pedig olyan kompetenciák terén (pl. kritikus gondolkodás, multiperspektivitás, érveléstechnika, retorika), amik a mindennapokban vagy akár az üzleti életben is jól jönnek. Ezért tölti el mindig hatalmas örömmel, amikor ezt a tudást átadhatja és a folyamat során láthatja a gyerekek fejlődését és kölcsönös érdeklődését. A szuper közösség, ami az egyesületben vár pedig már csak hab a tortán 🙂

További elnökségi tagok: